Nyolcaddöntő, végállomás

2017. február 08., 21:20 szerző: Horváth Erika

Budapest – (Nyolcas) döntős helyezést ezúttal nem sikerült szerezniük a Szombathelyi Vívóakadémia versenyzőinek a junior párbajtőrözők országos bajnokságán.

Betegségtől megtizedelve vettek részt a junior ob-n a szombathelyiek, fiúcsapatot ki sem tudtak állítani. A kadet világversenyes érmekkel rendelkező, idén junior korba ért Bende Bencét is influenza kínozta, de pástra lépett a 94 fős mezőnyben. Jól kezdett; öt győzelemmel és egy vereséggel zárta a csoportkört, így a 64 közé jutásért nem kellett vívnia. Bejutott a 32 közé a vasasos Sárosdi 15-13-as legyőzésével, majd a 16-ba is, miután 15-9-re verte a békéscsabai Keszthelyit. A nyolcba jutásért válogatott csapattársa, a BVSC-s Andrásfi Tibor volt az ellenfele. Bence betegsége ellenére is ki tudott tenni magáért, már 11-7-re is vezetett. Az utolsó harmadra azonban kifulladt, és 15-13-ra alulmaradt. Végeredményben 13. helyen zárta az ob-t.

A lányoknál 87-en indultak, Szombathelyről négyen. Szabó Viktória jutott a legtovább (öt győzelemmel egy vereséggel tudta le a kört). A 32-ért a debreceni Fedort győzte le 15-14-re, a 16-ért Szarvast (Óbudai Fless) 15-11-re. A nyolcba viszont már ő sem jutott be, a diósgyőri Bogdányitól 15-12-re kapott ki. Vikinek is be kellett érnie a 13. helyezéssel. A csapatversenyben a Szabó Viktória, Horváth Emma, Budai Blanka, Örkényi Boglárka összetételű kvartett a nyolc közé jutásért nagy csatában alulmaradt a Debrecennel szemben és 11. lett.

Forrás: Vas Népe